Szentmise

 

Szentmise menete

 

Bevezető:

A szentmise megújított rendje szerint a misén való tudatos, tevékeny és gyümölcsöző részvétel megkívánja a hívek megfelelő és egyöntetű magatartását, mozgását is.

Eszerint a hívek részvételével bemutatott miséken a hívek álljanak:

1. A pap bevonulásától a bűnbánati ima végéig. (Irgalmazzon nekünk..Ámen.)

2. Az Evangélium, a Credo és az Egyetemes Könyörgések alatt.

3. A Miatyánk bevezetésétől a béke átadásának végéig. (Legyen békesség köztünk mindenkor.)

4. Az áldás, az elbocsátás alatt és kivonuláskor.

A hívek térdelejenek:

Az átváltoztatást jelző csengetéstől az Úrfelmutatást követő akklamáció (éljenzés) végéig. Íme, hitünk szent titka. Halálodat hirdetjük...)

Pap: Az atya, a Fiú és a Szentlélek nevében

Hívek: Ámen.

A hívek üdvözlése

P: A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal!

H: És a te lelkeddel!

(vagy)

P: Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urnktól, Jézus Krisztustól!

H: Áldott legye az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja!

vagy: És a te lelkeddel!

Bűnbánati ima:

P: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhesük az Úr szent titkait!

(Csend, lelkiismeretvizsgálat)

Pap és

Hívek: Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy

sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedeetel és

mulasztással.

(mellüket verve mondják)

én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Kérem ezért a

Boldogságos, mindenkor szeplőtelen Szűz Máriát,

az összes angyalokat és szentekeket, és titeket testvéreim, hogy

imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.

P: irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket és vezessen el az örök életre!

H: Ámen.

(vagy)

P: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretüket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.

(csend, lelkiismeretvizsgálat)

P: Urunk, Istenünk, könyörülj rajtunk!

H: Mert vétkeztünk ellened.

P: Urunk, mutas meg nekünk irgalmasságodat!

H: És add meg nekünk az üdvösséget!

P: Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsáss meg bűneinket, és vezessen el az örök életre.

H: Ámen.

(vagy)

P: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.

(csend. lelkiismeretvizsgálat)

P: Jézus Krisztus, akit elküldött az Atya, hogy gyógyíts a töredelmes szívűeket: uram, irgalmazz!

H: Uram, irgalmazz!

P: Jézus Krisztus, aki eljöttél, hogy magadhoz hívjad a bűnösöket: Krisztus, kegyelmezz!

H: Krisztus, kegyelmezz!

P: Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa eg bűneinket, és vezessen el az örök életre!

H: Ámen.

KYRIE

Előimádkozó (Pap): Uram irgalmazz!

H: Uram, irgalmazz!

P: Krisztus, kegyelmezz!

H: Krisztus, kegyelmezz!

P: Uram, irgalmazz!

H: Uram, irgalmazz!

GLORIA

P: Dicsőség a magasságban Istennek,

H: és a földön békesség a jóakaratú embereknek.

Dicsőítünk téged, áldunk téged,

imádunk téged, magasztalunk téged,

hálát adunk neked nagy dicsőségekért.

Urunk és Istenünk! Mennyei Király!

Mindenható Atyaisten!

Urunk, Jézus Krisztus: egyszülött Fiú,

Urunk és Istenünk.

Isten báránya, az Atyának Fia!

Te elveszed a világ bűneit:

irgalmazz nekünk!

Te elveszed a világ bűneit:

hallgasd meg a könyörgésünket!

Te az Atya jobbján ülsz:

irgalmazz nekünk!

mert egyedül Te vagy a Szent,

te vagy az Úr,

te vagy az egyetlen Fölség:

Jézus Krisztus,

a Szentlélekkel együtt

az Atyaisten dicsőségében! Ámen.

KÖNYÖRGÉS

p: Könyörögjünk!

(rövid csend: kéréseinkre gondolunk)

P: (a könyörgés végén):.....mindörökkön örökké.

H: Ámen.

1. AZ IGE LITURGIÁJA

OLVASMÁNY

Lektor: Olvasmány.............könyvéből.

Lektor: (az olvasmány végén): Ez az Isten igéje.

H: Istennek legyen hála!

SZENTLECKE

Lektor: Szentlecke..............leveléből.

Lektor: (a szentlecke végén): Ez az Isten igéje.

H: Istennek legyen hála!

EVANGÉLIUM

P: Az Úr legyen veletek!

H: És a te lelkeddel!

P: Evangélium Szent ......könyvéből.

H: Dicsőség neked Istenünk!

P: (az evangélium végén): Ezek az evangélium igéi.

H: Áldunk téged, Krisztus!

CREDO

P: Hiszek egy Istenben,

H: mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és

láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban: Jézus Krisztusban,

Isten egyszülött Fiában, Aki az Atyától született az idő kezdete előtt,

Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól.

Született, de nem teremtmény: az Atyával egylényegű és minden általa

lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.

(mélyen eghajlunk)

Megtestesült a szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett.

(felegyenesedünk)

Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették,

kínhalált szenvedett, és eltemették.

Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe,

ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben,

ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben,

aki az Atyától és a Fiútól származik,

akit épp úgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút.

Ő szólt a próféták szaváváal.

Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban,

vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára,

várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK

H: (az egyes kérések után): Kérünk Téged, hallgass meg minket!

P: (a kérések után könyörgést mond, melynek befejezése):

Krisztus, a mi Urunk által.

(vagy)..............mindörökkön-örökké.

H: Ámen.

 

II. AZ ÁLDOZAT LITURGIÁJA

1. AZ ÁLDOZATI ADOMÁNYOK ELŐKÉSZÍTÉSE

A kenyér felajánlása

P: Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségekdből kaptuk a kenyeret. Fölajánljuk néked, mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét. Eből lesz számunkra az élet kenyere.

H: Áldott legyen az Isten mindörökké!

A bor felajánlása

P: Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségedből kaprtuk a bort. Fölajánljuk néked,mint a szőlő termését és az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra a lélek itala.

H: Áldott legyen az Isten mindörökké!

A felajánlás végén

P: Imádkozzatok testvéreim, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt!

H: Fogadja el az Úr kezedből az áldozatot nevéne dicséretére és

dicsőségére, mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára!

Felajánló könyörgés

P: (a könyörgés végén): Krisztus, a mi Urunk által (vagy)....mindörökkön-örökké.

H: Ámen.

2. AZ ÁLDOZATI IMÁDSÁG

Prefáció

P: Az Úr legyen veletek!

H: és a te lelkeddel!

P: Emeljük föl szívünket!

H: Fölemeltük az Úrhoz

P: Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek!

H Méltó és igazságos!

Sanctus

Pap és

H: Szent vagy, szent vagy, szent vagy mindenség Ura, Istene!

Dicsőséged betölti a mennyet és a földet.

Hozsanna a magasságban!

Áldott, aki jön az Úr nevében.

Hozsanna a magasságban!

Az átváltoztatás után

P: Íme, hitünk szent titka.

H: 1. Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk föltámadásodat,

amíg el nem jössze.

2. Valahányszor esszük a kenyeret, és iszunk ebből a kehelyből

halálodat hirdetjük, Urunk, amíg el nem jössz.

(vagy)

3. Üdvözíts bennünket, világ Megváltója, ki kereszted és föltámadásod

által megmentettél minket!

Az áldozati imádság végén

P: Őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké.

H: Ámen.

3. AZ ÁLDOZÁS SZERTARTÁSA

Az Úr imádsága

P: Üdvözítőnk parancsára és isteni tanítása szerint így imádkozunk:

Pap és

H: Miatyánk ki vagy a mennyekben: szenteltessék meg a te neved;

jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod,

miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is!

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;

és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk

az ellenünk vétkezőknek;

és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!

P: Szabadíts meg kérünk, Urunk, minden gonsoztól! Adj kegyesen békét napjainkban, hogy irgalmadból mindenkor bűn és baj nélkül éljünk, míg reménykedve várjuk az örök boldogságot, és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét.

H: Mert tiéd az ország, a htalom és a dicsőség mindörökkön-örökké!

P: Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondottad apostolaidnak: békességet hagyok rátok, az én békémet adom nekte. Ne vétkeinket nézzed, hanem Egyházad hitét, és őrizd meg Egyházadat szándékod szerint békében, és add meg teljes egységét! Ki élsz é uralkodol mindörökkön-örökké.

H: Ámen.

P: Az Úr békéje legyen veletek mindenkör!

H: És a te lelkeddel!

P: Engesztelődjetek ki szívből egymással!

H: Legyen békeség köztünk mindenkor!

Agnus Dei

P: Isten báránya!

H: Te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk!

Isten báránya! Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!

Isten báránya, te elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét!

Áldozás leőtt

P: Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isteni Bárány.

Pap és

H: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jőjj,

hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.

P: (átdoztatáskor)            Krisztus teste

H: Ámen

Áldoztatás utáni könyörgés

P: Könyörögjünk!

P: (a könyörgés végén): Krisztus, a mi Urunk által (vagy) mindörökkön-örökké.

H: Ámen.

BEFEJEZŐ RÉSZ

ÁLDÁS

P: Az Úr legyen veletek!

H: És a te lelkeddel!

P: Áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az Atya, a Fió és a Szentlélek!

H: Ámen.

Főpapi mise végén

Püspök: Legen áldott az Úr neve!

H: Most és mindörökké!

Püsoök: Az Úr a mi segítségünk.

H: Aki az eget és a földet alkotta.

Püspök: Áldjon meg benneteket a mindenható Isten: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek!

H: Ámen.

ELBOCSÁTÁS

P: A szentmise végetért, menjetek békével!

H: Istennek legyen hála!